←   8. Tojás belül                                         10. Kanyarok   →




9. Ne légy tehetetlen !



        Már láttuk a 4. Kifröccsen fejezetben, hogy Dr.Doktor kávéja a kávé tehetetlensége miatt löttyent ki. A pohár hirtelen odébb mozdult, és a benne levő folyadék ezt a hirtelen megmozdulást nem volt képes követni. Többek között azért nem, mert a pohár és a folyadék között, sőt még a folyadékrészecskék egymás között is nagyon csekély a súrlódás.
    Ugyanezen okok miatt hiába szeretnénk a poharat függőleges tengelye körül megforgatni. Például azért, mert a tetején úszó képet szemközt ülő barátunknak akarjuk megmutatni. Nyilván nagyon óvatosan, lassan forgatjuk a poharat, de nem sok sikerrel: a folyadék (és a kép) szinte mozdulatlan marad. Még szerencse, hogy nem löttyen ki oldalra (mert kicsi a centripetális erő)!
    Ugyanez a tehetetlenség azonban kapóra jött az előző 8. Tojás belül fejezetben: a tojás belsejéről meg tudtuk állapítani, hogy folyékony vagy szilárd - anélkül, hogy feltörtük vagy átvilágítottuk volna!

    Már gyermekkorom óta furdalja az oldalamat: hogyan tudják a pincérek és a háziasszonyok egy csepp "kilöttyenés" nélkül hozni azt a sok tálat, poharat és söröskorsót? Én a konyha egyik végétől a másikig sem mindig tudok eljutni "folyadékveszteség" nélkül. Pedig igyekszem a kezemet jó erősen, egyenesen tartani!
    Nos, éppen ez a baj! Ha feszesen, mereven tartjuk kezünket, akkor járás közben továbbítjuk a pohárnak testünk mozgását, zökkenését minden lépésünk közben. Ha azonban lazán, rugózva, lebegve tartjuk kezünket, vagyis a poharat szinte "függetlenítjük" törzsünktől, kézben visszük a poharat, amely mozgásnak semmi köze ahhoz, hogy mi megyünk eközben. Természetesen a poharat, mint egy kis "repülő csészealjat", nagyon óvatosan kell gyorsítani, lassítani, kanyarodni vele, figyelmeztet minket Dr. Doktor. Ugye egyszerű - csak gyakorolni kell egy kicsit!


    A tehetetlenséget kihasználva az előbb említett "független" mozgást automatikusan is létrehozhatjuk: az autók gumija, az alváz és az ülések rugói is éppen ezt teszik. Észrevettétek-e, hogy ha sokan (nem nyápic emberek) ülik teli az autót, vagy csomagokkal terheljük meg, akkor kevésbé "ráz", az út egyenetlenségeit kevésbé érezzük? (A régi mikrobuszoknak sajnos a motorja ráz jobban, mint az úttest, ezen pedig azért nehezebb segíteni, mert a motornak amúgy is nagy a tömege.)
    A régebbi autóbuszoknál azonban a motor csendes járása és nagy tömege miatt a jármű elejére ültették az érzékeny utasokat. A mai autóbuszoknál inkább már az a számottevőbb tényező, hogy minél messzebb üljünk a kerekektől, hiszen azok zökkennek az úttest minden hibájánál. Tehát az autóbusz közepére kell ülnünk, a kerekektől nagyjából egyenlő távolságra. Ez már geometria, a problémáról részletesebben a Szerző Mindennapi matematika (még kiadatlan) könyvében olvashatunk.



    Ugyanezen okok miatt érdemes például fűrészeléskor a munkadarabra ránehezedni, vagy a konyhában tésztagyúráskor valamilyen nehezékkel "stabilizálni" az asztalt.



    Sokak által ismert "bűvésztrükk": egy papírlap félig lelóg az asztalról, az asztalon levő felén pedig egy törékeny üvegpohár. A "bűvész" hirtelen kirántja a papírlapot a pohár alól - és a pohát helyén marad. Igen, a tehetetlensége "mentette" meg. A lényeg az, hogy a bűvész nagy erővel, hirtelen rántsa meg a papírt, hogy a pohár és a papír közötti súrlódást legyőzze a pohár tehetetlensége. Tessék kipróbálni: minden fizikus bűvészjelöltnek elsőre szokott sikerülni! (Anyukát egy kis időre azért ajánlatos kiküldeni a konyhából.) Igazi bűvészek, pontosabban erőművészek egész terített asztalról tudják lerántani az abroszt, ezt azért fokozatosan gyakorolni kell!
    Jó, jó, de egy hétköznapi embernek szürke hétköznapjainak során hol hasznos ez a "trükk"? Nekem például sokszor kellett egyik kezemmel egy iratkupac közepéből egy kezemmel kirántanom egy lapot, mert a másik kezem teli volt. A kéztörlőről is csak lerántva tépem le a lapot, mert nem akarom összekoszolni a többi lapot. Reggeli újságomat is így szoktam "kivenni" gyermekem kakaója alól.

    Grätzer József: SICC - Szórakoztató Időtöltések, Cseles Csalafintaságok (1935) könyvben sok hasonló mutatványt ír le, amelyek a tehetetlenség törvényén alapulnak (kb. 16-20. oldalak). A könyv adatait és hasonló könyveket az Olvasnivalók fejezetben találjuk. Grätzer József egyébként Karinthy Frigyes személyi titkára volt. Fia, Grätzer György Amerikában élő matematikus.


    Csak sár és sárkefe ne lenne! Tisztára kefélem a cipőmet, de eközben a sárkeféről fröcsögő sár a ruhámra és a falra repül! Ugyanez lenne körmeim keféléskor is, ha időközben el nem lestem volna a fogkefe működésének titkait! (Mellesleg, mindkettő kefe.)
    Nézzük meg alaposabnban a képet: a (régi) fogkefét bekenjük festékkel, szőreit ("sertéit") kicsit hátrahúzzuk (kézzel, gyufaszállal, stb.), majd elengedjük! A rugalmasan visszapattanó "serték" előreugranak a rajtuk levő festék részecskékkel együtt, de azok tehetetlenségüknél fogva továbbrepülnek, mivel csak kicsit tapadnak a sertékre. Egészen a papírig, sőt a falig, ruhámig is elrepülnek. (A kép ugyan nagyon tetszik a gyermekeknek a papíron, de a vízfestéket nem lehet teljesen kimosni a ruhából!)
    Tehát: Ha hátrafelé hajlítom a kefe sertéit, akkor előrefelé csapódnak vissza, így a festék is előrefelé repül. Ha pedig előre felé hajlítom a kefe sertéit, akkor hátrafelé csapódnak vissza, így a festék is hátrafelé repül. A sár hasonlóan repül. Ezt figyelembe véve használok azóta mindenféle kefét - feleségem nagy örömére.
    Hasonlóan, de tisztábban működnek a Paint és Photoshop programok festékszóró eszközei.


    Köztudott, hogy porrongy, abrosz, szőnyeg, és más rongyok rázásakor a por ugyanúgy elbúcsúzik a rongyról, mint a bevezetőben meismert Dr.Doktor reggeli kávéja a bögrétől. A tehetetlenség miatt.


    Még nem hallottam arról, hogy valakinek a fején törjenek diót. (Most nem a wushao harcművészet elemeire gondolok.) Ezért lepődtem meg nagyon, amikor Budapesten a Csodák Palotájában egy, a nézők közül kiválasztott kislány fején törte meg a diót kalapáccsal! No, nem a fényképen látható módon, hanem előtte egy jó nehéz téglát tett a kislány fejére (aki persze ezt kezeivel megtámasztotta ), és erre a diót. Meg sem érezte a kalapácsütést a lány!
    Nem csalás, nem hazugság, csak fizika. A nagy tömegű tégla tehetetlensége nagy, ezért a kalapácsütéskor (a dió most csak ürügy) szinte meg sem mozdult, vagyis nem nyomta észrevehető mértékben a néző fejét! Fizikus felnőtt felügyeletével, óvatosan meg lehet próbálni otthon a kísérletet, csak a téglát ne ejtsük sem lábunkra sem fejünkre, és persze a kalapáccsal sem üssünk nagyot!
    Otthon egyik családtagom fején sem töröm a diót, de konyhaasztalon és járólapon már sokszor. Mindkettő törékeny, tehát a dió alá egy jó nagy, súlyos ("nagy tömegű") deszkadarabot szoktam tenni. (Laikusok szerint a deszka "eloszlatja" a kalapácsütés súlyát, de itt a deszkadarab tehetetlenségéről van szó!)
    Az alábbi honlapok nem fizikáról szólnak, de érdekes olvasmányok:
Nagy Diókönyv , http://buvesz.trukkok.hu/diotores-puha-dolgokon.php .


    A 4. Kifröccsen fejezetben már említettem, hogy havas, csúszós úton nem érdemes megállni egy kis pihenőre, mert utána nehéz elindulni. (Természetesen, ha kell, akkor megállunk, és nem a fizikával foglalkozunk.) Vagyis, a legjobb, ha (nagyjából) egyenletes tempóban, alig kanyarodva, csak minimális mértékben lassítunk vagy gyorsítunk. Vagyis hagyjuk a nagy tömegű járművet a saját tehetetlensége alapján haladni és nem akarjuk mozgását megváltoztatni - a kerekek és a csúszós hó vagy jég gyenge kölcsönhatásán keresztül!


    Két lábon még nehezebb megállni, ezt mindannyian nap mint nap tapasztaljuk! Elsősorban azért, mert két lábunbk könnyen szétnyílik, kibicsaklik, nem olyan merev, mint az autó négy kereke, vagy az asztal négy lába! Az ábrán mellékelt tudományos számítások (nem részletezem) is azt mutatják, hogy nagy lépetek helyett inkább apró lépésekkel, tipegve haladjunk előre, mint az öreg nénikék, bácsikák, és a pingvinek !


    Az itt látható fénykép (Indiában készült) ne tévesszen meg senkit: életveszélyes vonaton a kocsion kívül utazni! Ennél még veszélyesebb mozgó vonatra felugrani! Bizony, fiatal koromban egyszer (és utoljára!) ugrottam fel mozgó vonatra a Déli pályaudvaron, de többé soha! Pedig nagyon lassan gurult a vonat, és futva igyekeztem éppen ugyanakkora tempót felvenni, de mégis hatalmasat rántott rajtam a vonat, mikor felugrottam. Alig tudtam megkapaszkodni! Nagyon meleg helyzet volt! Utólag persze rájöttem, hogy a vonat tömege olyan hatalmas, hogy az én 80kg tömegem ehhez képest semmi, vagyis én a vonat haladását icipicit sem tudom én megváltoztatni, azonban az én sebességem a felugrás és kapaszkodás után hirtelen a vonat sebessége lesz, tehát megváltozik, vagyis hatalmasat ránt rajtam!
    Ezt a történetet én soha nem felejtem el, és Ti se feledjétek: ne ugorjatok fel vagy le mozgó járműre vagy -ről!
    Dr.Sebők Imre: Öt világrészen keresztül című, 1906 -ban megjelent útleírásában (több mint 500 oldalas könyv) részletesen ír a "dzsompolók", azaz jumpers, vagyis vonatra ugrálók utazási tapasztalatairól: nagyon sok halálos baleset és nyomorék túlélő van közöttük!

           





Képek forrása: Internet és a Szerző.







←   8. Tojás belül                                         10. Kanyarok   →




Szalkai István
Pannon Egyetem
Matematika Tanszék
Veszprém
szalkai@almos.uni-pannon.hu
2014.12.03.