Az informatika: tantárgy vagy szemlélet?¹

– Rendhagyó beszélgetés az informatika
oktatási hatásairól –

Az informatika tantárgy viszonylag hosszú idő óta jelen van a magyar iskolában, s nemcsak a szakképzésben, hanem az általános képzésben is. Valószínűleg ennek a ténynek is szerepe van abban, hogy kezdenek az informatika ismeretei nálunk is a műveltség szerves részévé válni. Az informatika társadalmi elterjedése most éppen abba a fázisba lép, amelynek eredményeként a gazdaságban és a mindennapi életben egyaránt lehetetlen lesz a számítógépek alkalmazása nélkül boldogulni. Az információs kor kihívásait, hatásait egyre inkább érezzük. Ebben a beszélgetésben arra szeretnénk választ keresni, hogy az információs társadalom milyen szükségleteket, igényeket támaszt az iskolával szemben, hogyan alakítja át annak belső világát, tanítási tradícióit.

A beszélgetés résztvevői: Páli Judit pszichológus, az ELTE Fejlődés és Nevelés-lélektani Tanszékének docense, Farkas Károly, a neveléstudomány kandidátusa, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Logo Szakosztályának elnöke, Theisz György, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium számítástechnikatanára. Szerkesztőségünket a negyedik beszélgetőtárs, Kőrösné Mikis Márta, az OKI Program- és Tantervfejlesztési Központjának informatika tantárgymenedzsere képviselte.

– Theisz György: E beszélgetésre készülve több olyan gondolatébresztő témát gyűjtöttem össze, amelyeket az informatika iskolai elterjedése vet fel, annak ellenére, hogy némelyikük látszólag távol áll magától az informatikától. Először is arról kellene elgondolkodnunk, hogy az oktatási intézményekben állapot- vagy folyamatközpontú gondolkodást, illetve tanítást szeretnénk-e. Eddig állapotközpontú volt szemléletmódunk, most úgy tűnik, hogy egy kicsit a folyamatközpontú gondolkodás irányába fordulunk, bár még mindig nagyon messzinek tűnik ez a cél. Tudjuk, hogy a diktatúrák szeretik az állapotközpontú gondolkodást, és nem szeretik a folyamatközpontút, hiszen a folyamatközpontú gondolkodás valamiféle kreativitást igényel, és a diktatúrák nem igazán örülnek az effajta gondolkodásnak. Nyilvánvaló, hogy különböző körülmények között más-más fajta gondolkodás sikeres.

A következő kérdésem annak elemzésére irányul, hogy mit jelent a tudás. Vajon azt, hogy valaki el tudja mondani a tanultakat, mint egy papagáj, vagy esetleg ennél magasabb szinten képes az ismeretek reprodukálására. Mechanikusan végrehajtja a tanultakat, mint egy betanított munkás, vagy pedig megszerzett tudását magáévá téve viselkedik, gondolkodik, él. Azt gondolom, a sokféle ismeret magas szintű reprodukciója a műveltség, az ismeret széles körű alkalmazása az intelligencia. Gyanítom, hogy az iskola leggyakrabban az alacsonyabb szintet tűzi ki célul, mivel az objektívnek elfogadott módszerekkel jól mérhető, jól osztályozható.

A harmadik téma a hagyományos pedagógiai kultúra kérdésköre. Nem elég ugyanis, ha a gyerek válaszolni tud a tanári kérdésekre. Mit jelent a teljesítőképes tudás, mi a konvertálható tudás? Kell-e a memoritert tanulni az informatika világában? Problémám az is, hogy mi áll előbbre: az információs technika, az informatika iránti igények vagy a módszertan? Rendkívül izgalmas kérdés annak eldöntése, hogy melyik, hogyan és milyen irányban hat a másikra.

A kérdések egyik legfontosabbika: érték-e a demokratikus személyiség? Mennyire legyen demokratikus egy oktatási rendszer? Azt hiszem, a társadalomnak nem zsenik tömege kell, hanem inkább alattvalók, mégpedig ütközési felületek nélkül.

Ugyancsak megválaszolásra váró kérdés az, hogy melyek az elismert értékek társadalmunkban. A pénz? Az információ? Az erő? Az erőszak? Melyek a hatalom forrásai? Nagyon szomorú dolog, ha az értékrendből kimarad, vagy éppen cirkuszi mutatványokká, netalán látványos televíziós vetélkedőkké válik a tudás, az ügyesség, a mesterség. Nem tartom véletlennek azt sem, hogy a számítógépes játékok közül az erőszakos jellegű játékok a leginkább sikeresek.

Némiképp pragmatikusabb téma az érdekviszonyok elemzése. Kinek milyen érdeke fejeződik ki és érvényesül az informatikaoktatás adott irányú fejlődésében, terjedésében?

Végül válaszolni kellene arra a kérdésre, hogy mennyire informatikabarát a NAT. Ha százalékosan vizsgáljuk a műveltségterületek megoszlását, megállapítható, hogy a legkisebb hányadot, 2 százalékot az informatika kapta, ezzel „negatív rekorder” lett. Némi előnyt biztosít ugyan, hogy már az 5–6. évfolyamokon önálló műveltségterületként szerepel, de úgy gondolom, ennek mindenképpen üzenetértéke van, ami felveti azt a kérdést, hogy legyen-e önálló tantárgy.

– Az informatika iskolai helye, szerepe számos oktatáspolitikai, oktatásfilozófiai kérdést vet fel. Az információs robbanás, a felgyorsult technikai fejlődés mindenképpen megelőzi a pedagógiát. Az már ma is érzékelhető, hogy többek között ezeknek a társadalomban lejátszódó folyamatoknak hatásaként is egyre inkább eltűnnek a merev oktatási módszerek. A mindennapi ember hol dicséri, hol szidja az informatikát. A technikai előnyök számos felesleges tevékenységtől szabadítanak meg bennünket, az így felszabaduló időnket értelmesebb célokra, akár társas, emberi kapcsolataink építésére fordíthatjuk. Az egyik legnagyobb előny az elektronikus úton történő korszerű ügyintézés (például telefonos banki átutalások, levelezés e-maillel, árurendelés otthonról). Ugyanakkor az informatika veszélyeire is oda kell figyelnünk: az információözönben – amely akár az Interneten, akár a hagyományos információs csatornákon keresztül zúdul ránk – ki kell bányásznunk az értékeket. Ebben segíthetne az iskolai informatikaoktatás, ezért kellene örülnünk annak, hogy a NAT-ban önálló műveltségterületként megjelent. Persze ha az informatikát csupán egy jól számon kérhető, „kipipálható” tantárgynak tekintjük, az igazi értékeket, az informatika alkalmazásához szükséges tudást mindenképpen elveszítjük.

– Farkas Károly: Nagy örömmel hallgatom kollégáim korrajzát, amely tele van bírálatokkal. Valóban döntő lehet pedagógiánk megújítása szempontjából annak elemzése, hogy az informatika tantárgy vagy szemlélet legyen. Véleményem szerint tantárgynak is és szemléletnek is kell lennie. Vajon miért terjed az informatika ilyen erősen? Mert igény van rá. Soha nem látott mértékű robbanásszerű fejlődés következik be, mert az emberiség korábbi álmodozásait tudjuk az informatika segítségével kielégíteni. Komoly probléma, hogy az informatika terjedésében milyen érdekek játszanak közre. Ez a pedagógusok szemében nagyon fájó pont, számos negatívumot sorolhatnánk fel ezzel kapcsolatban. Napjainkban az informatika révén mindinkább az üzleti érdek vonul be az iskolába. Úgy látom, hogy egyértelműen a kereskedők irányítják, merrefelé haladjunk, és nem azok a pedagógiai eszmék, amelyek kiforrottak és jók. Úgy hiszem, hogy az informatika hatása már rég itt van. Gyaraki Frigyes szerint a pedagógia terén az informatika hozta a legerősebb kihívást. Remélem, hogy az informatika fogja megreformálni a pedagógiát. Az informatika felváltja majd a comeniusi iskolát, és végre még humánusabb tanulási mód jön létre. Ezt előbb-utóbb a gyerekek fogják rákényszeríteni a tanárokra. Az oktatás, ami most sokszor még mindig döbbenetesen merev, lassú és konzervatív, meg fog változni. A pedagógiai gyakorlatot végre helyre teszi az informatika. Ostobaságnak tartom azt az állítást, hogy az informatika individualizál, elidegenít. Pontosan fordítva van, az informatika kollektivizálja az embereket. Aki diákok között van, az jól tudja, hogy az informatika mennyire elősegíti az együttes munkát és a barátságot. Az informatika bevonulása az oktatásba, úgymond az iskolákat tönkre fogja tenni. Mint ahogy Seymour Papert jósolta: az iskola meg fog szűnni! Egészen más oktatás lesz akkor, amikor már több információval rendelkeznek a diákok, mint a tanárok. Remek kérdésnek tartom, hogy mit is értünk tudás alatt. Régóta nem azt kell már megtanítani a jövő nemzedékének, hogyan reprodukáljon valamit, hanem azt, hogy miképpen alkalmazzon, alkosson. Hazánkban a pedagógia, az oktatás irányítása időnként elfeledkezik a gyerekről. Igaz, hogy az informatika már az ötödik-hatodik osztályokban megjelenik, ezért sokan azt hiszik, hogy igen nagyot léptünk előre. Nem veszik észre, hogy az informatika használatára történő felkészítésben nincs alsó korhatár, már az óvodások is igénylik ezt. A nagyvilágban már régóta kétéves gyerekeknek is készítenek programokat.

– Páli Judit: Nagyon örülök annak, hogy az első felvetődő gondolat éppen az állapotszemlélet vagy folyamatszemlélet kérdése, vagyis annak elemzése, hogy egyszerű teljesítményt mérünk-e, vagy pedig a gyermek fejlődését folyamatában nézzük: hogyan játszik, hogyan gondolkodik, hogyan változik. Azt gondolom, hogy a gyerek fejlődésében minden életkorban pontosan ez a folyamatszemlélet az, ami döntő jelentőségű lehet, a fejlődéslélektant mindenképp egy korszerű dimenzióba billenti át. A teoretikus megközelítés helyett előtérbe kerül a fejlődés vagy fejlesztés, a prevenció, a korrekció, a kompenzáció fogalma – függetlenül a számítógéptől. A gyerekek fejlődésének megfigyelésében a folyamatszemlélet nagyon fontos. Akár a játékot, akár a gondolkodást vagy a szocializációt vagy a kognitív fejlődést is tekintjük, nem elégedhetünk meg „pillanatfelvételekkel”. Természetesen kiléptünk régi rendünkből, jött egy olyan új tényező, mint az informatika, ami újfajta rendezetlenséget teremtett. Ebben meg kell találnunk a korszerű vezető elveket.

– Mit kell értenünk ezen az újfajta rendezetlenségen?

– Páli Judit: A gyerek fejlődésének van egy természetes rendje, vannak bizonyos prioritások benne. Az informatika – belépvén a kisgyerek életébe – nem előzhet meg olyan fejlődési lépcsőket, amelyek az életkor szenzitív periódusában nagyon fontosak. A mozgásfejlődés, a kézügyesség, a vizuomotórium, a rajzolás egy adott fejlettségi szintjét el kell érnie a gyereknek. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy az informatika megtalál néhány olyan csatlakozási pontot, ahol ebbe a fejlődési sorba könnyen be tud illeszkedni. Ilyenek a számítógépes gyermekjátékok is. A 4-5 éves gyerekek mérhetetlen éhséget éreznek az elemi szabályjátékok iránt, amikor már információval játszanak, döntéseket hoznak, hipotéziseket alkotnak. A feladat természetét megismerve kell tehát keresni a különböző fejlesztési formákat, annak érdekében, hogy a fejlődési folyamat a lehető legkedvezőbben menjen végbe. Ebben a látszólagos rendezetlenségben kell kitalálnunk, megteremtenünk egy sajátos rendet. Tehát nem az a kérdés, hogy hány éves kortól léphet be az informatika a gyermek életébe, hanem az, hogy hogyan!

– Változtat-e az informatika a gondolkodási stratégiákon, és ha igen, akkor miben?

– Páli Judit: A gondolkodásban felnőttkorban is gyakran megmarad a találgatás, a véletlenszerű próbálkozások tömege. Aki az informatikával valamilyen módon kapcsolatba kerül, annak véletlenszerű keresései hatékonyabbak lesznek. A gyermek a számítógép mellett próbálgat, miközben felfedezéseket tesz. Olyan kérdéseket tud feltenni, amelyekre használható válaszokat kap, tehát a számítógép segíti a tájékozódásban, előbbre viszi a tanulási folyamatban. Manapság a fejlődéslélektannak vannak nagyon fontos és nagyon nehezen körüljárható fogalmai, mint például a prevenció, a korrekció, a kompenzáció. Ha a gyermek fejlődésében valamilyen problémát fedezünk fel, a számítógép „bevetése” az adott pillanatban korrekció vagy kompenzáció is lehet, de a későbbi tanulási nehézségek kialakulásának elkerülése érdekében távlatilag preventív szerepet is betölt. Közismert például, hogy a diszgráfiás gyerekek írástanulásában rendkívül hasznos eszköz a számítógép, hiszen nem kell kínlódniuk motoros gyengeségük miatt. Lépést tudnak tartani a többiekkel, mert odaülhetnek a számítógéphez és akár egy ujjal is beírhatják a szöveget, amely esztétikus formában jelenik meg a képernyőn, majd nyomtatásban is.

– Segíthetnek tehát az informatikai eszközök azon idegrendszeri struktúrák fejlesztésében, amelyek a diszgráfiás állapotért felelősek?

– Páli Judit: A számítógép abban segít, hogy időt hagy a kompenzációra és a korrekcióra. A gyerek nem marad le a tanulásban a problémája miatt. Persze külön kell még foglalkoznunk manualitásának, finommotorikájának fejlesztésével, vagy legalábbis meg kell próbálnunk a kézírását is fejleszteni, de a számítástechnika lehetőséget ad neki arra, hogy hátrányával meg tudjon küzdeni. Ugyanígy segíthet a számítógép azoknak a súlyos idegrendszeri sérült gyerekeknek az esetében is, akiknél fel sem merül az írás. Ezek az atetotikus gyermekek, akik súlyos idegrendszeri károsodottságuk miatt nem tudnak beszélni, bár csodálatos szimbolikus reprezentációjuk, igazi fogalmi gondolkodásuk van. Náluk a fejlesztésnek az az alapvető célja, hogy gondolataikat érthetővé tudják tenni, ezért olyan speciális billentyűzetet csatolunk a számítógéphez, amelyet darabos, rossz mozgásukkal is kezelni tudnak. Így lehetségessé válik, hogy jól írják le a szöveget, írásban tudjanak „beszélni”, tehát képessé válhatnak gondolataik közlésére. Számítógép nélkül ezek a nagyon súlyosan károsodott gyerekek nem tudnának kommunikálni.

A fogyatékos gyermekek példáját hallva mindig felvetődik az a szokásos kérdés, hogy egészséges kisgyermekek esetében nem korai-e a számítógép alkalmazása. A legfontosabb az, hogy a géppel való tevékenység ne előzze meg, ne üsse ki azokat a releváns cselekvéseket, amelyek az adott életkorban fejlesztő hatásúak. A felnőtt környezet felelősségén múlik annak „kézbentartása”, hogy a gyerekek játsszanak, rajzoljanak, eleget mozogjanak a szabad levegőn. A gyerek nem „ragadhat le” a számítógép elé. Ugyanez a veszély a televízió vagy a video esetében is fennáll. A gyerekek alkatilag nagyon különbözőek. Vannak közöttük, akiket a mozgás éltet, vannak, akiket a művészetek ragadnak meg: a kézművesség, az alkotás, a kép, és vannak gyerekek, akik az absztrakcióban már háromévesen is sokkal előbbre tartanak, mint a többiek. Ezek a gyerekek fognak először leülni a számítógép mellé, és rájuk kell majd igazán vigyázni, hogy érdeklődésük más irányú is legyen, hogy eleget mozogjanak, eleget beszéljenek.

Az is érdekes kérdés, hogy miért lett annyira sikeres az informatika? Ugyanaz erről a véleményem, mint Szent-Györgyi Alberté. Ő azt állította, hogy a magyarok a világon azért olyan sikeresek és tehetségesek, mert nagyon jó a képi szimbolikus gondolkodásuk. A számítógép is azért vonzó a gyerekek számára, mert képi szimbólumaival, magas absztrakciós szintjével és nagyon komoly háttértudásával (amit akár gondolkodási stratégiának is nevezhetek) nagyon megragadja a gyerekeket. Izgalmas számukra és szeretik.

– Theisz György: A számítógépet sem kell másnak tekinteni, mint egyfajta eszköznek, a kezelése is hasonló bármely más eszközéhez. Éppen ezért nem vagyok nagy híve annak, hogy magát a számítástechnikát tanítsuk. A számítógép túlbecsülhetetlen értéke, hogy sikeressé tett újabb magatartásformákat, újabb stratégiákat. Ugyanakkor veszélyeket is hordoz. A veszély abban van, hogyha ezt a fajta sikert abszolutizáljuk, ha ezt a fajta sikert tartjuk elsődlegesnek és az összes eddigit elfelejtjük vagy háttérbe szorítjuk.

– Mit tett az informatika sikeressé?

– Theisz György: Bizonyosfajta gondolkodásmódot, gondolkodási stratégiákat. Voltak olyan mélyen gondolkodó gyerekek, akik nagyon sokáig nem voltak sikeresek az iskolában, mert nem tudtak kapásból válaszolni. Az iskola ugyanis elsősorban azt a gyereket ismeri el, aki gondolkodás nélkül tud válaszolni, mert az iskolát alapvetően a „válasz” érdekli. Ennek nagyon komoly hagyományai vannak. Az a gyerek, aki mélyen gondolkodik, ebben az iskolarendszerben nem vagy csak alig sikeres. Most is sok olyan gyerekkel találkozunk, aki az iskolában alapvetően nem nagyon sikeres, de a számítógépes környezetben kimagasló, elképzelhetetlenül nagy intellektuális teljesítményt nyújt azért, mert gondolkodási stratégiája – ami döntően örökletes és nagyon kis részében tanult – jól illeszkedik a számítógépes környezethez. A számítógép sikereket hoz a gyerekeknek: újabb, eddig kevéssé sikeres csoportoknak, másfajta gondolkodási stratégiákkal, személyiségjegyekkel rendelkező tanulóknak ad esélyt arra, hogy kibontakozzanak, hogy sikeresek tudjanak lenni.

Vajon mi irányítja az iskolai informatikát? Sajnos azt hiszem, hogy a szegénységünk. Tudjuk, hogy lépéshátrányban vagyunk, és ezt megpróbáljuk intellektuális teljesítménnyel kompenzálni. Szeretnénk lépést tartani, de az ehhez szükséges feltételek megteremtése meghaladja az erőnket, ugyanakkor látunk egy olyan mintát, amelyet a szellemi kapacitásunkat tekintve bőven elérhetnénk.

– Többször elhangzott, hogy itt van az új technika, amely betört az oktatásba is, és sikereket hoz az egészséges és kevésbé egészséges gyerekek számára egyaránt. Eddig inkább az informatika alkalmazásának fejlesztő hatásait elemeztük. A NAT szerint az informatika tantárgyként lép be, amelynek már az 1–6. évfolyamon is kemény követelményei vannak. Hogyan érvényesül az informatika tantárgy és/vagy alkalmazás mérlege? Alkalmazás vagy egy jól kipipálható tantárgy lesz az informatika?

– Farkas Károly: Az informatika tantárgy és/vagy tanítandó műveltségi terület évek óta nem tölti be azt a szerepet, amit be kellene töltenie, de még sajnos azt sem, amit betölthetne. Hazánk ezen a téren szegény, de a szegénységet egyáltalán nem arra értem, hogy kevés vagy rossz számítógépünk van. A hátrányt abban érzem, hogy az oktatásirányítás ezen a téren nem sokat tesz. Voltak fejlesztési programok, amelyek abban merültek ki, hogy kaptak az iskolák gépet, esetleg még néha akadt egy-egy továbbképzési programajánlat is, de a pedagógusok felkészítése terén még mindig csak ott tartunk, hogy valamiféle szakmai képzésen vesznek részt a tanárok, ahol megtanulják a valahányadik szövegszerkesztő használatát. Az informatika pedagógiája terén még mindig nagyon kevés a tudományos munka.

– Gyakorta állítják szembe az informatika szűk tantárgyi felfogását azzal a szemléletmóddal, amelyben az informatika áthatja a tanítás-tanulás egészét. Valójában milyen különbség van a két értelmezés között?

– Farkas Károly: Induljunk ki abból, hogy az informatikát az információkezelés tudományaként és technikájaként értelmezzük. Ha a teljes tanítási folyamatot áthatná az informatika, ez ideális és szép volna. Jó lenne, ha minden tanító, minden tanár használná az informatikát. A mai pedagógusok egy része erre nem képes, és talán soha nem lesz képes, mert az informatika műveléséhez valamiféle speciális gondolkodási mód, stratégia kell, ami hiányzik. Mivel van informatikatanár, ezért szükség van egy informatika tantárgyra is, és ez fordítva is igaz.

– Kiknek az érdekeit szolgálja az az informatika tananyag, amely ma rögzített – vagy rejtett – tantervként az iskolában megvalósul?

– Farkas Károly: Leginkább a munkaerőpiac érdekeit. Szinte minden iskolában – általános és középiskolában egyaránt – jelenleg magát a gépet, az IBM személyi számítógépet (!), illetve konkrét szoftvereket tanítanak, és erre ösztönöz a NAT is. A szülők véleménye is ez: a munkahelyükön látott példákból kiindulva azt mondják, hogy a jövő emberének elsősorban fontos tudnia, hogyan tud egy szöveget szépen megírni. Mintha jelenleg hazánkban csakis banktisztviselőket és titkárnőket akarnánk képezni! Hogy miért? A félreértett praktikum miatt, amit egyáltalán nem kompenzál egy tudományosan megalapozott oktatásirányítás.

– A Művelődési és Közoktatási Minisztérium Internet-programját minden gazdag ország megirigyelhetné. Befogadóképes-e a magyar pedagógustársadalom, a magyar iskola arra az óriási informatikai programra, amelyre nemsokára sok milliárd forintot költ az ország?

– Farkas Károly: Messze nem annyira, mint amennyire szeretnénk. Hadd idézzem a franciák példáját: az informatika terjesztésére fordítható pénzösszeg legnagyobb hányadát a pedagógusok felkészítésére szánták, a következő nagy hányadot a szoftverek vásárlására, a legkisebb részarányt pedig a gépek vásárlására költötték. Hazánkban nem először történik meg, hogy megérkezik az eszköz, de felkészületlen a pedagógus. A minisztériumnak már sokkal előbb meg kellett volna szerveznie a posztgraduális képzéseket az Internet pedagógiai alkalmazására. Tegyük fel, hogy az iskola a gépek mellé bérelt vonalat is kap, így fenntartási gondjai nem lesznek. A diák szívesen odaül a géphez. De hogyan tartunk órát? Milyen új lehetőséget ad az Internet? Hogyan változnak módszertani szokásaink?

Óriási igény és várakozás van a pedagógustársadalomban, és biztos, hogy a helyi kezdeményezésekben részt vevő, az önképzésre vállalkozó értelmes pedagógusok nagyon sok mindent kihoznak ebből a lehetőségből. Mégis nyilvánvalóan hatékonyabb lenne az alkalmazás, ha pedagógiailag megalapozottabb volna az előkészítés. Nem elég a géphez juttatásban megnyilvánuló segítség, a pedagógiai szakmai előkészítés is feltétlenül szükséges lenne!

Ami pedig az informatika megjelenését az 5–6. évfolyamokon és nevetségesen alacsony óraszámait illeti, döbbenetes ostobaságnak tartom a társadalom és a pedagógia részéről, hogy nem veszi észre, hogy az informatika a gyerekek számára a tantárgyak kedveltségi sorrendjében az első helyen áll. Végre van egy olyan oktatási mód, egy olyan eszköz, amelyet szeretnének a gyerekek, amiért ujjongnak, rajongnak. Most ezt ugyan tudomásul veszik az óraszámokról döntő szakemberek, de csak módjával engedik meg a gyerekeknek, hogy örüljenek! Az az informatika-tananyag, amelyet ma az iskola közvetít, nem a gyerek valós szükségleteit elégíti ki, hanem annak csak egy nagyon parányi részét. Kevés helyen van lehetőség a robotikával, a videóval, az információtechnika további részeivel való játékra. Kevés idő jut arra, amit napjainkban talán a legjobb hatásfokkal és a legolcsóbban az informatikai eszközök segítségével valósíthatunk meg: a felfedezés, a tudományos jellegű kutatás, a komplex alkotás örömének megéreztetése. Az informatika oktatása során kialakítható helyes technikaszemlélet segít az emberi értékek megőrzésében, alkotó továbbfejlesztésében is. Szücs Ervin technikája az én értelmezésemben az egyik leghumánusabb tudomány.

– Theisz György: Farkas Károly említette, hogy az üzlet befolyásolja az iskolát. A számítógép-beszerzésben pedig még inkább pénzügyi szempontok alapján dönt egy iskola, a pedagógiai szempontok nagyon gyakran másodrangúak lesznek. Mivel a szülők jelentős része nem tudja megvenni gyermekének ezt a technikát, elvárja, hogy az iskola vegye meg, az iskola biztosítsa a számítógépeket. Ennek számos olyan következménye van, amelyekre az ember nem is gondol. Például a szülő nem szereti, ha a gyerek élvezi a számítógép-használatot, mert azt mondja, hogy a gyereknek tanulni kell. A tanulás azonban a szülő szerint nem élvezet, tehát élvezetről szó sem lehet.

– A szülők akarata, igénye nem játszik szerepet abban, hogy az alkalmazás, a szemlélet nem tud jobban elterjedni az iskolában?

– Theisz György: Azt, hogy az iskolában mit csináljunk, részben tanterv írja elő, részben pedig – bár nem mindig lokalizálhatók ezek az információforrások – az iskolának elég keményen tudomására hozzák, hogy mit kell tennie. Konkrét formájában senki nem látja az informatika célját, senki nem látja azt, hogy ez hova vezet. Ezért nem nagyon örülök annak, hogy a számítástechnika, az informatika tantárgy lett, és lesz a jövőben is, mert úgy gondolom, hogy ezáltal nagyon fontos varázsát veszíti el.

Az iskolai informatikaoktatás hatékonysága nehezen mérhető. A tanuló már réges-rég befejezte az iskolát, amikor kiderül, hogy a bizonyítványában szereplő jegyektől függetlenül sikeres lesz-e vagy sem. Van olyan gyerek, aki az iskolában kimondottan sikertelen, szinte átkínlódja magát a tanéveken, és a végén mégis rendkívül sikeres emberré válik, mert az iskola nem egészen azt modellezi, ami az élet. Azt gondolom, ilyen értelemben nem nagyon szerencsés hatékonyságorientáltan gondolkodni ezekről a kérdésekről.

– Farkas Károly: Hadd idézzek egy meglepő felmérési eredményből. Több mint hatszáz gyermeket vizsgáltunk meg egy japán teszt magyar adaptációjával. Az eredmények nemzetközi összehasonlítása elgondolkodtató. Magyarországon a gyermekek jobban értenek a számítógéphez, mint a japánok. (Ez a tény jólesik nemzeti büszkeségünknek.) A számítógépes játékot viszont kevésbé élvezik, mint az amerikaiak vagy a japán gyerekek. Meglepő ez az eredmény, de elég kézenfekvő a magyarázat: a magyar gyerekek nem jutnak hozzá olyan nagyszerű játékokhoz, mint a japánok vagy az amerikaiak. Azt is megtudtuk, és persze örömmel nyugtáztuk, hogy a magyar gyerekek kreativitása az átlagosnál jobb. Amiben viszont utolsók lettünk ezen teszt szerint, az az empátiakészség. Azóta is gondolkodom ennek az okán. A magyar diákok miért nem empatikusak, miért csak alig-alig képesek a beleérzésre mások gondolkodásába? Pedig hipotézisünk szerint a számítógép ezt a készséget fejleszti. Hiszen ahhoz, hogy a géppel kommunikáljunk, másfajta gondolkodási módot kell átvenni, a gép „agyával” kell gondolkodni. Tulajdonképpen, amikor a számítógéppel folytatunk párbeszédet, azt gyakoroljuk, hogy nem minden úgy történik, ahogy azt az egyén elképzeli. Úgy kell „fogalmaznunk”, hogy az információ vevője, a számítógép azt megértse. Tehát a számítógép-használat az empátiakészséget is fejleszti. Persze az is igaz, hogy a magyar otthonok gyerekszobáiban még nem megszokott a számítógép, így – talán „szegénységünkből” adódóan – mi elsősorban az iskolai számítógépes szokások alapján vizsgálódhattunk.

– Theisz György: Annak, hogy ennyire empátiaképtelenek a gyerekeink, nem az informatika a legalapvetőbb oka, hanem az iskolarendszerünk értékelési, ha úgy tetszik, értékszemlélete. Semmit nem kell ugyanis igazán tudni, érteni, csak azonnal, lehetőleg „gomblenyomós gyorsasággal” kell tudni válaszolni. Ezt ismeri el, ezt értékeli sokra az iskola. A gyerek ma eltávolodik az oktatás tárgyától és szinte csak a memoriterre koncentrál. A nyugati oktatási modell odaviszi a gyereket a problémához, „felfedezteti vele”, és a tanítás során elsősorban a probléma megoldásával foglalkozik. Mi viszont azt tesszük, hogy elmondjuk az igazságot, és ezt az igazságot meg kell tanulni.

– Létezhetne tehát az informatikának egy olyan interpretációja az iskolában, amelyik nem feladatközpontú, hanem fejlesztésközpontú lenne? Amelyikben nem az lenne a lényeg, hogy milyen programnyelvet tanul meg a gyerek és hogy tudja kezelni az Excelt, hanem rendkívül komoly fejlesztésen vinné keresztül? Tehát az informatika személyiség- és képességfejlesztő, kreativitást fokozó szerepe dominálna?

– Theisz György: Elképzelhetőnek tartom, de azt nem hiszem, hogy ez a képzési forma képes lenne az iskolai rendhez illeszkedni. Elsősorban azért nem, mert az iskola osztályoz. Az iskolában minden olyan dolognak helye van, amit egy-két tucat órában taníthatónak gondolunk, és objektívnek álcázható módszerekkel lehet minősíteni. Ilyen az osztás, a szorzás, az összeadás, az egyenletrendezés stb. Ha egy elsős tanító néni azzal kezdené, hogy a ceruza úgy működik, hogy benne van a grafit és cédrusfából van, hogy könnyen legyen hegyezhető, elmondaná, hogy irón... és így tovább, akár fél év is eltelhetne úgy, hogy értelmesen töltenék el az időt. Holott csak annyi lényeges, hogy a ceruza nyomot hagy a papíron. A számítástechnika-órákon DOS-t, hardvert és mindenféle fölösleges ismereteket tanítunk. Pedig egy szövegszerkesztőről első közelítésben elég annyit tudni, hogy egy intelligens írógép, mert egyrészt nem kell javítófestékezni a képernyőn, másrészt megjegyzi, amit írtunk. Teljesen fölösleges például tudni azt, hogy mi van fizikailag vagy logikailag a szövegszerkesztő programok hátterében. A fölösleges ismeretek halmazával a mi iskolarendszerünk nagyon nehezen fog megküzdeni.

– Mi most „tantárgyiasítottuk” az informatikát. A francia közoktatásban például nincs informatika tantárgy, csak alkalmazás van, már az alsó tagozaton is. Szinte minden iskolának van valahol testvériskolája az országon belül vagy külföldön, amelynek bemutató füzetet készít a saját városáról. Elsőtől negyedik osztályig több ilyen füzet is készül. Hogyan? Az informatikával mint eszközzel. A gyerekek adatokat gyűjtenek, felfedező sétát tesznek a lakóhelyen, fényképeket készítenek, az iskolai könyvtárban versek, novellák után kutatnak, térképeket olvasnak, rajzolnak. Technikaórán elkészítik az album borítóját és annak logóját. Amikor összegyűlt a sok hasznos anyag, a kicsik a számítógépterembe mennek és egyszerű szövegeiket a gép (és a tanító) segítségével megírják. Így születik meg a füzetsorozat, vagy akár az iskolaújság, anélkül, hogy megtanulnák, mi működteti a gépet. A füzet készítésével a gyerekek osztályzásos számonkérés nélkül, tucatnyi képesség fejlesztésével végigmennek az informatika legfontosabb „állomásain”. Nagyon jó lenne, ha a magyar iskolákban inkább ez a szemlélet, ez az alkalmazás terjedne el a megfelelő tantárgyi képességfejlesztő programok, a multimédia, az Internet igazi használatával! A NAT informatika műveltségterületére megfogalmazott tartalmak, követelmények viszont inkább a jól számon kérhető tantárgy irányába mutatnak.

– Farkas Károly: Az informatika alkalmazásának, az informatika társadalmi elterjedésének ütemét figyelembe véve rövid időn belül számos olyan terület lesz, ahol a DOS-t és a konkrét szoftvereket már semmire sem lehet használni. Ha viszont a francia példát követnénk, akkor elképzelhető, hogy egy sokkal rugalmasabb, érzékenyebb alkalmazó, felhasználó válna a diákból. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az előttünk álló egy-két évtizedes perspektívát figyelembe véve jó vonalon vagyunk-e, jól sáfárkodunk-e azokkal az anyagi erőforrásokkal, szellemi energiákkal, amelyeket most ebbe a nagyon erős tantárgyasításba fektetünk bele. Bár ez nemcsak az informatika, hanem a teljes magyar oktatási rendszer problémája, amit éppen az informatika hoz élesen a felszínre.

– Theisz György: A magyar pedagógustársadalmat rengeteg kritika érte az elmúlt tíz évben, amire nem szolgált rá. Az, hogy iskolarendszerünk még létezik, alapvetően a pedagógusoknak köszönhető. Annak a tanárnak, aki becsöngetéskor bemegy órára, mert hatéves kora óta ezt teszi. Úgy gondolom, hogy ezen nagyon komolyan el kellene gondolkodnia az oktatásirányításnak. Ez a pedagógustársadalom szinte bármit hajlandó végrehajtani, méghozzá elképesztően olcsón, ha a célokat többé-kevésbé tisztességesnek érzi. Ugyanakkor ez a pedagógustársadalom egyre kevésbé vihető továbbképzésre, mert egyszerűen nem tud megélni. Egyre kevésbé fogékony a világra, mert nem ezt várja el tőle sem a társadalom, sem a szülők. Ez a legnagyobb értelmiségi réteg egyre bizonytalanabb helyzetben van egzisztenciálisan is, lelkileg is és szakmailag is, hiszen a pedagógiába ma mindenki beleszólhat. Ugyanakkor egy adott cél érdekében még ma is pillanatok alatt összeszerveződik egy lelkes tanári csapat, tehát a potenciális lehetőség ebben a rétegben megvan a fejlődésre. Csak az a kár, hogy hajlandóságukkal már túlságosan sokat és sokszor éltek vissza. Ráadásul most a cél sem világos. Pedig ha valaki értelmes célokat fogalmaz meg és elviselhető helyzetet teremt, akkor bármit el lehet érni, bármit véghez lehet vinni elég jó hatékonysággal. Akár konkrétan az Internet bevezetése is lehet a cél!

Mindenképpen tudomásul kell venni, hogy az iskolák életébe nagyon keményen beleszól az önkormányzat (a fenntartó), leginkább pénzügyi szempontból. Emiatt az iskolák között soha nem látott különbségek vannak. A gazdag iskolák (elsősorban a szakképző intézmények) nagyon sokszor nem győzik elkölteni, sőt, néha elszórni a pénzt. A legkorszerűbb – sokszor az oktatási folyamaton túlmutató és fölösleges – technikai eszközöket is be tudják szerezni. Ugyanakkor vannak általános iskolák, amelyek csupán két párhuzamos osztállyal működnek és mégis rendkívül hatékonyak azért, mert családias, tanulásra ösztönző légkört tudnak teremteni. Ennek ellenére annyira „szegények”, hogy személyi számítógépről nem is álmodhatnak, legfeljebb néhány elavult C16-os „házi számítógépük” van. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy az ilyen szélsőséges helyzetekben a kollégák is szélsőséges szemléletmódot kezdenek képviselni.

– Úgy tűnik, hogy az informatika iskolai alkalmazása terén nem állunk jól. Az informatika kemény, tantárgyiasított változata az általános, és ritka, üde kivétel egy-egy olyan iskola, ahol az informatikát értelmesen alkalmazzák. Vajon miért?

– Theisz György: Botorság lenne a dolgot egyetlen okra visszavezetni, de azt hiszem, hogy egynek döntő szerepe van. Igazából a társadalmunk nem szkriptomán, hanem azt kéne mondanom, hogy még mindig pennomán, tehát nem elég, hogy írás, de kézírás legyen. Ez a szemlélet nagyon ellene dolgozik az informatika alkalmazásának, a gép eszközként történő kezelésének. A sok apró ok pozitív visszacsatolással egymás hatását erősíti, és egyszerűen félrebillenti a tantárgy/alkalmazás egyensúlyát.

– Ezek szerint az informatizáció a magyar társadalomban általában jobban terjed, mint az iskola világában? Hiszen az átlagembert is eufóriával tölti el, hogy a bankszámlájáról most már egy kód lenyomásával, telefonon tud pénzt utalni, hogy az intranetek kezdenek a városokban kiépülni, a társadalom megy az egyre szélesedő informatikai alkalmazások irányába. Ugyanakkor az iskola görcsösen ragaszkodik a jól számon kérhető, jól körülírható informatika-tananyag megtanításához. Valóban ez a kettősség áll fenn?

– Theisz György: Sajnos nagyon kevés olyan iskola van, amelyik az „alkalmazás–tantárgy” két véglete között a középúton halad. Ez a középút ugyanis labilis. Nagyon gyakran a véletlenen vagy éppen az igazgató ügyeskedésén múlik az, hogy az iskola hova jut, nem pedig a pedagógiai munkán, a pedagógiai következetességen. Természetesen egy olyan iskolában, amelyikben két C16-os gép van, nem lehet az informatika alkalmazói szemléletét megvalósítani. Tehát a szegénység drága, rettenetesen drága. Ugyanakkor a törvény előírja a NAT-ot, az pedig a PC-kre, sőt, a Microsoftra épít.

– Tehát valójában Bill Gates határozza meg azt, hogy milyen legyen a magyar informatikai oktatás tartalma, szemlélete?

– Theisz György: Azt tudom mondani, hogy döntő befolyással van rá. Már 1984-ben az első iskola-számítógépünkkel, a HT-1080Z-vel is Microsoft-szoftvert hoztunk be, zömében ma is Microsoft operációs rendszerük van és az e-mail is Microsoft-rendszerrel jön be. Ugyanez a helyzet a legtöbb európai országban is.

– Miért ne vihetné el éppen az Internet az iskolát az általunk jónak ítélt alkalmazói szemlélet irányába?

– Páli Judit: Talán közelítsük meg a kérdést a szabadidős tevékenységek irányából! Jó lenne, ha egy játékos szemlélet hatná át a gyermekek számítógéppel való foglalatosságát. Nem a számítógépes játékokra gondolok, hanem arra a játékos és egyben kreatív szemléletre, amit a francia kisiskolások példája mutatott. Játsszunk lehetőségeinkkel, hogy a világ dolgait összefüggésbe hozzuk a gép alkalmazási lehetőségeivel! Az új technikának köszönhetően ismerjük meg a másik várost, szerezzünk új barátokat! Ha az iskola biztosítja ehhez az eszközfeltételeket és a pedagógiai környezetet is lazán kezeli, továbbá nem szűkíti merev tantárggyá a számítógépes tevékenységet, akkor olyan végtelen szabadságot és egy olyan játékos szemléletet adhat, amely az alkalmazói attitűdöt maximálisan kibontakoztatja. A legkisebbek korcsoportjában – talán éppen azért, mert még nincs tantárgyiasítva az informatika – manapság is inkább az alkalmazás, az eszközhasználat dominál. A szoftver megválasztásában és a géphasználat játékos, fejlesztő körülményeinek biztosításában viszont döntő a pedagógus felelőssége.

– Beszélgetésünk fő témája az informatika tantárgy, illetve alkalmazás viszonyának kérdése. Hogyan tudná maga a pedagógus ezt a technikát – a meglevő feltételek mellett – mégis kreativitást fejlesztővé tenni és az alkalmazói oldalt erősíteni?

– Theisz György: Máris látszik, hogy nem táblázatkezelőt, nem adatbázis-kezelőt, nem szövegszerkesztőt kellene tanítani, hanem legfeljebb adatbázis-kezelést, táblázatkezelést, szövegszerkesztést. 1987 óta jómagam 30-féle szövegszerkesztővel dolgoztam, bár volt olyan, amelyikkel csak egyszer-kétszer. Nincs értelme egyetlenegyet megtanítani. Magát a funkciót kellene tanítani és a nyomtatott vagy elektronikus segédanyagok, „puskák” kezelését.

Abban pedig, hogy az informatika a tantestület mindennapjaiba is belépjen, az igazgató tudna leginkább segíteni. Például azzal, hogy az igazgató nem fogad el kézzel írt dokumentumokat a tanártól. Ilyen apró dolgokon múlik legtöbbször az informatikai szemléletmód elterjedése, sikere.

– Ez a beszélgetés egyértelművé tette, hogy az informatizáció szempontjából a gazdaság bizonyos szféráihoz képest a pedagógia, az iskola világa erős fáziskésésben van. Számos példa mutatja, hogy az informatika pedagógiai tartalommá transzformálódhat, amennyiben ezt egy iskolavezető valamilyen szinten befogadja. Ha az iskolában csupán két-három tanár hobbija az informatika, és ez sajátos szemléletként nem hatja át az iskola légkörét, akkor nem válhat a tanítás-tanulás folyamatát meghatározó rendszerelvvé. Ahhoz, hogy az informatika kiszabadulhasson a szűk tantárgyi keretekből, nélkülözhetetlenül szükséges, hogy az információkkal való bánni tudás, az információs társadalomban való létezés technikáinak megtanítását az oktatási intézmény egyik fontos pedagógiai feladatként építse be pedagógiai programjába. A mai helyzeten igazán akkor lehet javítani, ha az informatikai szemléletmód a legelemibb szinten a vezetés számára is nyilvánvalóvá válik, ha az informatika alkalmazása az iskola mindennapi életében is természetes elemként jelenik meg. A társadalom és a gazdaság informatizációjának üteméből arra következtethetünk, hogy az iskolának nincs sok ideje a tétlenkedésre.

Szerkesztette: Kőrösné Mikis Márta